Hírek

Herold Szimonetta bemutatkozása

2018.07.11
Sorozatunkban az FMT Level I.-es funkcionális edzőképzésen résztvevő hallgatókkal ismerkedhettek meg. Ki, miért választotta ezt az utat, milyen célokkal vágtak bele? Ahány hallgató, annyi történt, s persze épp annyi féle cél is vezérli őket.

A zuglói termet majdnem minden nap beragyogja mosolyával, lelkesedésével és alázatos hozzáállásával.

Herold Szimonetta nem is olyan régen még avatatlanként érkezett a funkcionális edzések világába, ám úgy tűnik ez egy tartós szerelem kezdete volt. Ismerjük hát meg az ő történetét.

 

Miként kerültél kapcsolatba a sporttal?


Valójában kiskorom óta szerves része az életemnek a sport, a mozgás (röplabda, tánc, görkori, futás, biciklizés) szinte mindegy, csak mozgásban legyek. Az utóbbi pár évben lettem az edzőterem és a funkcionális edzések szerelmese. Hot Ironnal, és TRX-szel kezdtem, aztán betettem a lábam a Thorba, na itt indult el valami, valami, ami heti háromszor négyszer, olykor ötször bevonz ebbe a kissé talán puritánnak mondható underground gymbe. Ez a valami hajt, motivál, hogy nagyobb súlyt tegyek fel, hogy tovább kitartsam a planket, hogy megcsináljam a burpeeket (az összeset!).



Milyen céllal vágtál bele az FMT képzésbe?


Már egy ideje gondolkodtam azon, hogy talán nem csak a saját szórakoztatásomra kellene foglalkoznom az edzéssel, "testépítéssel", hanem el kellene végeznem egy képzést, ezzel megszerezve a tudást, az alapokat hogy később másokat is hozzásegíthessek céljaik eléréséhez. Amikor szembe jött a közösségi médiában a Thor FMT képzés, (ekkor már pár hónapja a Thorba jártam) akkor épp nem gondolkoztam aktívan ezen, de ahogy megláttam a felhívást azt gondoltam, hogy ez lesz az, ez az én utam, akár a jövőm, így belevágok!



Mitől tűnt vonzóbbnak épp ez a képzés?


Én is funkcionális edzésre járok, és imádom! A változatosságát, a viszonylag gyorsan látható, érezhető eredményességét és azt, hogy mindenféle bonyolult (sok esetben pedig teljesen haszontalan) masina nélkül pár súllyal, bellel, és a saját testsúlyommal végezhetek hatékony edzéseket. Ha valamit ennyire szeretek, akkor nem is kérdés, hogy én is ezt szeretném továbbvinni, és továbbadni másoknak is. Márpedig hasonló jellegű, minőségi képzésről nem tudok.



Kanyarodjunk vissza kicsit: Hogy kerültél a Thorba?


A Facebookon jött szembe a januárban induló Beavatásról szóló poszt. Nézegettem már korábban is a Thort, hiszen nem messze lakom tőle, de sosem vettem a bátorságot, hogy le is menjek a kissé eldugott, garázsok, és raktárak között megbúvó terembe. Jártam korábban is edzőterembe, de azok egészen mások voltak. A Beavatást megfelelő alkalomnak találtam arra, hogy megnézzem magamnak a termet. Vonzó volt, hiszen sok más, teljesen kezdő újonccal együtt vágtunk bele a kalandba. Azóta már szinte hazajárok a terembe, csupa ismerős arc, barátok vesznek körül. A funkcionális edzés egy dolog, de amitől ez a terem számomra más mint a többi, az a közösség.


Rövid-, és hosszútávú terveid, céljaid?


Rövidtávon szeretném tökéletesíteni a saját mozgásomat, edzéseimet, szeretném megismerni a mozdulatsorok alapjait, mivel milyen izmot tudunk stimulálni. Természetesen edzés közben is érzem (másnap meg pláne), hogy mi az amit egy-egy gyakorlattal megmozgatunk de egészen más az, ha pontosan tudom, hogy milyen gyakorlattal mit tudok formálni, erősíteni. Milyen hatással van az ismétlésszám, vagy a súly emelése, milyen gyakorlatokat lehet kombinálni stb.  Hosszú távon pedig szeretnék segíteni másoknak is abban, hogy elérjék a maguk elé kitűzött célokat. De tisztában vagyok azzal, hogy előtte sokat le kell tennem az asztalra, a lehetőségért.



Ha jól tudom, Anyukáddal van egy gyakran elhangzó dialógusotok?


Valóban, s ez a következőképp történik általában, mikor telefonon beszélünk:

- Mész ma valamerre?
- Szokásos, megyek a terembe.
-...ja igen, persze, mi mást csinálnál…

 

Reméljük még jó ideig kitart a lendület, a képzést pedig sikeresen végzed el!

 

Amennyiben te is szeretnél mélyebb ismeretekkel gazdagodni, vagy akár edzői pályára állnál, akkor januárban várunk a következő képzésünkön! Részleteket IDE KATTINTVA találsz a legközelebbi funkcionális edzőképzésről.

 

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital