Hírek

Ismerjétek meg Hunyadi Katát

2018.02.07
Az FMT Level I.-es képzésünkön résztvevő hallgatók bemutatását Katával folytatjuk.

Szia, Kata! Mesélj egy kicsit nekem Magadról!

Szia! Szeged mellett Kiskunmajsán nőttem fel egy kicsi farmon. Mivel a tanyasi élet rengeteg mozgásformával ismerteti meg lakóját, már kiskoromban világos volt, hogy a sport felé fogom venni az irányt.

Milyen sportokat űztél, próbáltál ki?

Általános iskolában már Kung-fuztam, atletizáltam és kézilabdáztam is. Ebből az atlétika és a kézilabda magasabb szinten való űzése vált a mindennapjaim részévé. Atlétikából középtávú futóként (1500m) egészen az országos versenyig meneteltem. Emellett kézilabdából Kiskunmajsán NBII-es játékosként már a felnőttben is szerepeltem és egészen 12 évig kitartott ez a labdaszeretet.

Váó, szép teljesítmény! Iskolát is a sportszeretet jegyében választottál?

Az egyetem előtt „mezei” intézményekbe jártam. Viszont, ezután a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán, Rekreációszervezés és egészségfejlesztés alapképzést, majd Testnevelő-edző minort végeztem.

Az eddig hallottak alapján, úgy gondolom, nem tippelek nagyon félre, ha azt mondom, abszolváltál egyéb sporttal kapcsolatos képzést/képzéseket.

Haha, jól gondolod! Nagyon fontosnak tartom a saját szakterületemen való minél szélesebb körű tudást, így az egyetem elvégzése után személyi edzői, TRX oktatói, erőnléti edzői kurzusra is jártam. Továbbá különböző szemináriumokon vettem részt, ahol az olimpiai súlyemelés kiemelkedően felkeltette az érdeklődésemet.

Akkor, jól saccoltam. Jelenleg mivel foglalkozol?

Immáron harmadik éve a Szegedi Női Vízilabda Egyesületnél dolgozom, mint erőnléti edző.

Sport, edzés?

Mostanában hosszabb távokat futok, kerékpározom és a Balatont is átúszom minden évben. Nagyon szeretem a funkcionális edzéseket, és az olimpiai súlyemelést is nagyon megkedveltem.  

Hogy jött a képbe a Thor Gym FMT-képzése?

Rendszerezni szerettem volna az eddig megszerzett tudásomat egy minőségi, és elismert képzés keretein belül. Továbbá, az eddigi ismereteimen felül, a tematika alapján úgy gondoltam, hogy mennyiségben és minőségben is bővíteni tudom a szaktudásomat.

Munkám során egy nagy létszámú csapattal dolgozom, ami egészen a gyerektől az utánpótláson át, a felnőtt korosztályig terjed ki, ami nagy kihívással és felelősséggel jár. Úgy érzem, hogy kötelességem magamat szakmailag fejleszteni. A Thorban az elismert szakmai háttér által kiépített rendszer mind azt mutatja, hogy ez a képzés a szorgalmam és az elhivatottságom mellett elengedhetetlen.

Reméljük, hogy képzésünk beváltja a hozzáfűzött reményeket! Esetleg van valami mottód?

Igen! „Hatalmas öröm építeni azt, ami te vagy.”

Ámen! Köszönöm, hogy időt szántál erre az interjúra! Sok sikert!

 

Amennyiben edzéseink iránt érdeklődsz, akkor kattints IDE!

Ha szeretnéd megtudni, mit kínál az FMT funkcionális edzőképzése, akkor bővebben itt olvashatsz róla.

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital