Hírek

Szőke Krisztina bemutatkozik

2018.01.18
Ismerjétek meg Krisztát, jelenlegi FMT tanítványunkat, akinek sosem elég a tanulásból, mindig új célokat tűz ki, mosolygós, sportos és eltökélt.

Szia, Kriszta! Köszönöm, hogy szakítasz rám és a kérdéseimre időt! Mesélj nekem egy picit Magadról!

Szia, én köszönöm! Amit érdemes rólam tudni, és meglehetősen büszke vagyok rá, az az, hogy 2014-ben diplomáztam az Állatorvosi Egyetemen biológusként, és jelenleg ugyanitt végzem a doktori képzésem utolsó évét. Ezen felül, gyerekkorom óta mindig sportolok valamit, habár csak hobbi szinten. Egy sportot kivéve, a síelést, amit imádok, és, ha tehetem, megyek is csúszni.

Gratulálok! Biológusként ugyanúgy érdekel az emberi test, mint, ahogy az állati?

Igen, kutatóként mindig is érdekeltek az emberi test rejtelmei (az állati mellett), a bonyolult folyamatok, amelyek végbemennek bennünk életünk során. Maga az ember fel sem fogja, hogy milyen csodálatos és összetett „gépezetet” kapott ajándékba egészen addig, amíg valami kis apró részlet nem kezd el meggyengülni és az amúgy maga tökéletlenségében tökéletesen működő rendszer nem kezd el szépen lassan összeomlani. Néhány évvel ezelőtt én is megtapasztaltam, hogy a rossz életvitelnek milyen következményei lehetnek.

Ha, nem túl személyes, megkérdezhetem, hogy milyen típusú következményről beszélsz?

A szakmámból adódóan sajnos rengeteg időt töltöttem mikroszkóp és számítógép előtt, sikerült kialakítanom egy rossz testtartást. Amikor már hónapokon keresztül tartott az elmulaszthatatlan migrénem, felkerestem egy gerincklinikát. Tulajdonképpen innen indult minden.

Ó, ez komolyan hangzik, ezután mi történt?

Szépen lassan megismerkedtem tüzetesebben is a saját testemmel, hogy minek hogyan is kellene működnie, majd ezzel egyidejűleg felkerestem egy edzőt, aki nagyon sokat segített elindulnom a funkcionális edzések vonalán. Többek között, megismerkedtem több eszközzel, a gyakorlatok helyes kivitelezésével, mondhatjuk, hogy megtanított használni a saját testem. Sajnos nem tudtam sokáig ehhez az edzőhöz járni, a mozgás viszont továbbra is érdekelt, úgyhogy elkezdtem magam képezni. Mind autodidakta módon, mind hivatalos oktatás útján.

Milyen képzésre jársz/jártál?

Két, számomra nagyon kedves edző ismerősöm javaslatára iratkoztam be egy OKJ képzésre, de ezt nem éreztem elégnek, elvégeztem egy TRX tanfolyamot, majd egy prehabilitációs és rehabilitációs tréneri képzést, amibe nagyon beleszerettem.

A kérdés akkor inkább az, hogy mit nem végeztél el. :) Szép hosszú a sor, de nekem van egy pici hiányérzetem...

Ja, igen, a THOR FMT. Épp most végzem! :)

Hogyan kerültél kapcsolatba a Thor Gym-mel, és az FMT képzéssel?

Mindig a funkcionális vonalon próbáltam mozogni, a fitneszgépek világát sosem éreztem magaménak. Tavaly augusztusban termet váltottam, ki akartam próbálni egy másik típusú edzést, de olyat, ami még mindig valamilyen módon funkcionális típusú. Ekkor találtam rá a Thor Gym-re és Plesó Tomira Zuglóban. Itt ismerkedtem meg a súlyemeléssel, funkcionális edzés egy teljesen új oldalával és a Thor Gym világával, szellemiségével. Úgy érzem, hogy a Thor Gym-nek sikerült kialakítania egy jól felépített rendszert, ahol folyamatos a progresszió, és egy edzett sosem reked meg egy ponton. Ez nagyon imponált.

FMT?

Szeretek tanulni és folyamatosan fejlődni. Korábban is gondolkoztam az FMT képzésen, viszont nem voltam teljesen határozott, így kellett egy kis lökés, hogy végül jelentkezzek. De, örömmel jelentem, hogy nem bántam meg, sőt. Tetszik, hogy a képzés gyakorlatias és örülök, hogy a miértek a legfrissebb és jól megválasztott tudományos kutatásokkal vannak alátámasztva. Bálint (Tanos Bálint – a szerk.) rendkívül felkészült és kiváló előadó. Az FMT jó alap lesz számomra, hogy sokkal összetettebben és céltudatosabban tudjak kialakítani edzésterveket mind egyéni, mind pedig csoportos edzések szintjén.

Ezt jó hallani! További tervek?

Szeretném magam a rehabilitációban is tovább képezni és később sportolók rehabilitációjával és sportjukba való visszaintegrálásával is foglalkozni.

Nemes cél, drukkolok! Köszönöm még egyszer, hogy szántál időt rám!

Én köszönöm a lehetőséget!

Amennyiben edzéseink iránt érdeklődsz, akkor kattints IDE!

Ha szeretnéd megtudni, mit kínál az FMT funkcionális edzőképzése, akkor bővebben itt olvashatsz róla.

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital